Szívecske-terápia

Painted heart

Nem titok, elég nehéz időszakon mentem/megyek keresztül. Sajnos túl vagyok egy váratlan szakításon, amire tényleg, egyáltalán nem számítottam, nem éreztem/láttam semmi elő jelet, és úgy éreztem, életem egyik legboldogabb időszaka volt előtte. De vége lett, és ilyenkor az ember megpróbál mindenbe belekapaszkodni, ami örömet okoz neki.

Nem vagyok az a sokáig búslakodós fajta, illetve azt hiszem, könnyen alkalmazkodok új helyzetekhez úgy, hogy azokat élvezzem is. Persze egy ilyen trauma után nehéz mindig előre nézni (illetve szerintem megengedheti magának az ember azt is, hogy napokig-hetekig maga alatt legyen, nincs azzal semmi gond), és sokszor nagy az ingadozás a különböző hangulatok között. Gondolom ez mindenkinek ismerős:)

Azt találtam ki, hogy a kis naptáramban mindig bejelölöm egy-egy piros szívecskével azokat a programokat/eseményeket, amikor tényleg, igazán önfeledten jól éreztem magam, és nem a “jólvagyok-jólvagyok-nincssemmibaj” jól-éreztem-magamról beszélek, hanem amikor úgy tényleg éreztem, hogy nagyon jó élni (aki szakított már életében, az tudja, hogy ez nem olyan nagyon könnyű ilyenkor). Így egyrészt tudatosítom magamban, hogy igen, ez egy jó este/beszélgetés/tánc óra/futás/akármi volt, másrészt fizikailag látom azt, hogy milyen sokszor élvezem a pillanatokat. Ez segít olyankor, amikor épp nagyon nem élvezem őket:) Persze volt olyan hét, amikor csak 2 szívecskét rajzoltam, de volt olyan is, amikor szinte minden napra jutott egy. És már annyira belejöttem a nagy szívecskézésbe, hogy azt hiszem, ezt a jó szokásomat megőrzöm a későbbiekben is. Ajánlom mindenkinek!

 

  • Facebook
This entry was posted in Lélek by .

Elmélkedés a hangfalakról és azok nem-használatáról

Munny-SpeakersBiztos mindenkivel előfordul olyan, hogy egy teljesen hétköznapi dologról hirtelen világmegváltó gondolatok születnek meg a fejében, és rögtön az az érzése támad, hogy most aztán valami óriási dologra jött rá (amire természetesen előtte még soha senki).

Ez történt velem tegnap, amikor bekapcsoltam a hangfalaimat. Azok a hangfalak ugyanis a szobám korlátozott számú szabad helyei miatt akusztikailag ugyan jó helyen voltak, de a használatuk kicsit körülményes volt, mert ha ezeken keresztül akartam zenét hallgatni, akkor közben a laptopomat nem tudtam használni, márpedig sokszor szoktam zenehallgatás közben netezni/dolgozni/fotókkal szórakozni. Ilyenkor aztán legtöbbször vagy a gépről hallgatok szinte élvezhetetlen minőségben zenét (amiről eddig nem tudtam, hogy az nekem úgy nem is annyira jó), vagy nem is hallgatok semmit.

Tegnap megelégeltem ezt, és áthelyeztem ezeket a bizonyos hangfalakat az íróasztalomra. Ez nettó 15 percembe telt. Ezután elégedetten leültem az asztalhoz és betettem valami random zenét, és akkor jött a nagy gondolat. (Közvetlenül a -márbocsánat- “b***ezk**jó” után).

Hogy mennyi olyan dolog lehet az életemben, amin csak egy nagyon kicsit kell változtatni, és a vállrándítós érzésből (kit érdekel, hogy szól-e a zene, vagy nem) valami olyan dolog lesz, ami örömet okoz. Hogy vajon hány “hangfalam” van, amit észre sem veszek, és kivetítve másokra is,  az emberek vajon miért nem dugják be a hangfalaikat? Kb. ugyanez az érzésem volt pár hónappal ezelőtt, amikor sikerült vennem 5 pár zoknit, és azóta nincs hétvége fele a reggelente előbukkanó “hol van már egy normális zokni???” probléma.

Nem is szeretném ezt a vicces kis elmélkedést tovább folytatni, hiszen a továbbiakra gondolom mindenki rá tud jönni magától is. Mindenesetre úgy megörültem ennek tegnap, hogy gondoltam ezzel megpróbálom feléleszteni a haldokló kis blogomat. Van itt még egyáltalán valaki? :)

Így a végére nem is lehet mást írni, csak azt, hogy: mindenki használja a hangfalait!

 

 

 

  • Facebook

Időt ide, kéremszépen – vigyázat, megérkezett az első szenvedős bejegyzés!

Többször átgondoltam a dolgot az elmúlt évek során, többször próbáltam, újra és újra megpróbáltam priorizálni (szépszó), beosztani, elengedni dolgokat, de mindig csak arra jutok, hogy ez a 24 óra, amiből áll egy nap, ez semmire nem elég. Pedig nincsenek nagy igényeim, komolyan nincsenek. És figyelek is, legalábbis próbálok.

Például amikor munkát kerestem, az is egy szempont volt, hogy mellette legyen időm másra is, és van, határozottan van (akkor is, ha 8 órát vagyok bent, nem csak 4-et:) ), az meg a bónusz, hogy még élvezem is, amit ott csinálok. De ezen kívül, mikor hazajövök, szeretnék:

-pihenni

-edzeni

-főzni

-olvasni

-filmet/sorozatot nézni

-netezni (sokat.)

-fotózni, és a fotókat babrálni (ez milyen hülye szó:) )

-takarítani (oké ezt nem szeretnék, de rendetmegtisztaságot igen)

-varrni

-blogot írni

-teljesen elvetemült gondolat, de tanulni, pl nyelvet (most éppen olaszt, de változó)

-szociális életet élni, lassan hétköznap már beérem a virtuálissal is, de jobb lenne az offline szociális élet

-szeretném megvalósítani azt a kismillió ötletet, ami a fejemben van (és azt gondolom, hogy megvalósítható)

-egyéb (például 18-as karikás) dolgokat csinálni, de úgy, hogy nem vagyok hulla fáradt és nem alszok félig

És nem megy. Persze nem szeretném minden nap mindet csinálni, elég lenne mondjuk hetente 2-3x mindegyiket (átlag 2-3x, van, amit elég lenne 1x, van, amit meg többször:) ). És kezdem nagyon unni, hogy nem megy. Szerintem nincsenek óriás igényeim, egyelőre nincsenek állandó esti programjaim (mondjuk ezen is jó lenne változtatni, de majd ha meggazdagszom, jöhet a tánc- meg a nyelvtanfolyam), és hiszek benne, hogy sikerülhet, de ma azt hiszem egy kicsit el vagyok keseredve. Mit csináljak? Húzzak ki valamit? Lehetnék például dagadt disznó és nem kellene mozognom (de akkor nem is élnék 100 évig, pedig az a tervem), vagy élhetnénk koszbanrendetlenségben (ez nálam egyenlő az idegbetegséggel), vaaaagy ehetnénk egészségtelen/szar/drága dolgokat, és akkor nem kellene főzni, szóval lehetne mindenféle dolgot kihagyni, csak az a baj, hogy én ezeket mind szeretem csinálni. Igen, szeretek minden nap főzni. Szeretek mozogni. Még takarítani is egy kicsit. Ezt a blogot is szeretem, akkor is, ha alig írok ide, és alig olvassa valaki, olyan régen szerettem volna, és most van és tökjó. Ésígytovább. Olvasni pl. csak szerenék, ez sajnos a sornak eléggé a végén van.

Azt kellene valahogy megtanulnom, hogy hogyan lehet azt megcsinálni, hogy élvezzem a dolgokat, de úgy rendesen. Hülye nyilas vagyok, úgyhogy már alapból van bennem egy kis olyan dolog, hogy  türelmetlen vagyok, és már a következő dolgon agyalok, és azt várom, amit csinálok, azt meg hamar elunom, de komolyan nem lehet az, hogy x havonta pár napra rám jön az “elegem van, hogy nincs időm” hiszti. Mondjuk a többi napokon azért elég jól elvagyok:)

Csak ma mérges lettem, mert ezek a fent felsorolt dolgok még a nem elrugaszkodott dolgok közé tartoznak, és nem tudom, hogy az a rengeteg elrugaszkodottabb dolog megvalósul-e valaha ebben a rövid kis életemben. (Mikor fogok öregekotthonában önkénteskedni?; Mikor fogok megtanulni programozni, hogy saját magamnak megírhassam a remek kis táskaösszerakós programot, ami évek óta mozgatja a kis agyam, és ne kelljen a Pasimat nyaggatnom ezzel? -bár nem nyaggatom, mert még ott sem tartok, hogy rendesen kitaláljam-; Mikor olvasom el azt a soksoksok könyvet, amit szeretnék? Mikormikormikor?)

Szóval ez van most. Remélhetőleg holnapra kialszom (kialszom…haha, kedves időbarátom, na ez is például…) ezt a hisztit és újra úgy érzem magam, mint ezen a csodás képen a kutya (ezen amúgy akárhányszor olvasom el, mindig nagyon röhögök):

dog-cat-diary

 

Nemsokára hallhattok bimbózó kapcsolatomról a rebarbarával. Szexi lesz. (Meg most amúgy is menő a rebarbara.)

  • Facebook
This entry was posted in Lélek by .

One Billion Rising

Nem gondoltam, hogy így az elején egy ilyen komoly témáról lesz szó, viszont most nagyon aktuális a február 14-i One Billion Rising (Egymilliárd nő ébredése) nap miatt.

Annak, aki esetleg még nem hallott róla: 2013. február 14-én nők milliói fognak világszerte táncolni azért, hogy felhívják a figyelmet a nők és gyermekek elleni erőszak megszüntetésének fontosságára, illetve arra, hogy ez a problémakör több figyelmet érdemel, mint amennyit kap. Ehhez elkészült a hivatalos dal és koreográfia, melyet bárki megtanulhat otthon is. Érdekesség, hogy a kampányt a Vagina monológok írója, Eve Ensler indította el.

Miért fontos ez?

Azért, mert sajnos még ma, 2013-ban is kell erről beszélni, fel kell hívni a figyelmet ezekre a nőkre, illetve arra, hogy van lehetőségük kiszabadulni bántalmazó környezetükből. És itt most nem Amerikáról, Indiáról, vagy bármelyik távoli helyről van szó, hanem Magyarországról is. Hajlamosak vagyunk becsukni a szemünket és nem észrevenni, ha munkahelyünkön vagy a szomszéd lakásban segítségre szoruló nőt látunk/hallunk, ők pedig nem mernek segítséget kérni.

Nincsenek pontos adatok arra, hogy Magyarországon hány nőt bántalmaznak évente, pontosan azért, mert a bántalmazások nagy részéről nem is tudunk. Becslések szerint Magyarországon minden negyedik nő bántalmazott valamilyen formában. Szerencsére  az utóbbi időben valami mégis csak elindult, reklámfilmekkel (emlékeztek a Háztartási  balesetek című videóra?), különböző programokkal próbálják felhívni a figyelmet a problémára. A nagyobb figyelmet mutatja az is, hogy az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége 2011-12-ben reprezentatív felmérést készített a EU-n belüli nők elleni erőszakról. Ennek eredményét idén, 2013-ban fogják publikálni.(részletek itt).

A téma kimeríthetetlen és nagyon érdekes, de mégsem szeretnék most oldalakat írni statisztikákról, adatokról, arról, hogy világszerte hol és mekkora problémát jelent a nők bántalmazása, illetve a pszichológiai háttérről.

Inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy tényleg ne csukjuk be a szemünket, és merjünk beszélni róla, kérdezni, segíteni.

Magyarországon a legnagyobb nők elleni erőszakkal foglalkozó szervezet a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NaNE). Honlapjukon találhattok különböző információkat, adatokat, segíthetitek működésüket, illetve megtaláljátok elérhetőségeiket, ha ismertek olyat (vagy ne adj’ Isten ti magatok vagytok azok) akinek segítségre van szüksége. Minden este 18-22 óráig működtetik segélyvonalukat, mely a 06-80-505-101-es ingyenes telefonszámon érhető el.

A nokjoga.hu-n szintén tájékozódhattok, találtok történeteket bántalmazottaktól, bántalmazottakról, illetve találhattok különböző telefonszámokat, melyeken jogi ügyekben lehet segítséget kérni.

Ha azonnal szükség van valamilyen segítségre, ingyenesen hívható napi 24 órában az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a 06-80-20-55-20-as telefonszámon.

További hasznos telefonszámokat és információkat találhattok itt.

De beszéljünk a dalról és a táncról! A dal szerintem egy hihetetlenül lelkesítő dal, olyan, amilyen a filmekben szokott lenni, és a hideg ráz tőle (pozitív értelemben) :) . Én ma kb. ötször meghallgattam, és éreztem az erőt:)

Itt van, hallgassátok:

 

És ez alapján könnyen megtanulhatjuk a koreográfiát is:

 

Az ország különböző pontjain különböző időpontokban került megszervezésre a tánc előadása, itt tájékozódhattok a helyszínekről és az időpontokról: http://www.facebook.com/pages/Onebillionrising-Budapest/3865193914352463062

Budapesten február 14-én lesz a Mammut 2-ben 15:00-kor és a Corvintetőn 20:00-kor, hogy az is el tudjon menni, aki 3-kor még dolgozik. Egyébként ahogy olvastam, sok jóga- és tánciskola óráin megtanulják majd a koreográfiát, és az órák keretein belül kerül majd sor a táncra. Szerintem ez nagyon szuper:)

Én valószínűleg nem tudok elmenni, de itthon mindenképpen táncolok majd. Menjetek el vagy táncoljatok otthon Ti is!

Végül pedig álljon itt a magyarországi hivatalos videó:

  • Facebook