Szívecske-terápia

Painted heart

Nem titok, elég nehéz időszakon mentem/megyek keresztül. Sajnos túl vagyok egy váratlan szakításon, amire tényleg, egyáltalán nem számítottam, nem éreztem/láttam semmi elő jelet, és úgy éreztem, életem egyik legboldogabb időszaka volt előtte. De vége lett, és ilyenkor az ember megpróbál mindenbe belekapaszkodni, ami örömet okoz neki.

Nem vagyok az a sokáig búslakodós fajta, illetve azt hiszem, könnyen alkalmazkodok új helyzetekhez úgy, hogy azokat élvezzem is. Persze egy ilyen trauma után nehéz mindig előre nézni (illetve szerintem megengedheti magának az ember azt is, hogy napokig-hetekig maga alatt legyen, nincs azzal semmi gond), és sokszor nagy az ingadozás a különböző hangulatok között. Gondolom ez mindenkinek ismerős:)

Azt találtam ki, hogy a kis naptáramban mindig bejelölöm egy-egy piros szívecskével azokat a programokat/eseményeket, amikor tényleg, igazán önfeledten jól éreztem magam, és nem a “jólvagyok-jólvagyok-nincssemmibaj” jól-éreztem-magamról beszélek, hanem amikor úgy tényleg éreztem, hogy nagyon jó élni (aki szakított már életében, az tudja, hogy ez nem olyan nagyon könnyű ilyenkor). Így egyrészt tudatosítom magamban, hogy igen, ez egy jó este/beszélgetés/tánc óra/futás/akármi volt, másrészt fizikailag látom azt, hogy milyen sokszor élvezem a pillanatokat. Ez segít olyankor, amikor épp nagyon nem élvezem őket:) Persze volt olyan hét, amikor csak 2 szívecskét rajzoltam, de volt olyan is, amikor szinte minden napra jutott egy. És már annyira belejöttem a nagy szívecskézésbe, hogy azt hiszem, ezt a jó szokásomat megőrzöm a későbbiekben is. Ajánlom mindenkinek!

 

  • Facebook
This entry was posted in Lélek by .

Elmélkedés a hangfalakról és azok nem-használatáról

Munny-SpeakersBiztos mindenkivel előfordul olyan, hogy egy teljesen hétköznapi dologról hirtelen világmegváltó gondolatok születnek meg a fejében, és rögtön az az érzése támad, hogy most aztán valami óriási dologra jött rá (amire természetesen előtte még soha senki).

Ez történt velem tegnap, amikor bekapcsoltam a hangfalaimat. Azok a hangfalak ugyanis a szobám korlátozott számú szabad helyei miatt akusztikailag ugyan jó helyen voltak, de a használatuk kicsit körülményes volt, mert ha ezeken keresztül akartam zenét hallgatni, akkor közben a laptopomat nem tudtam használni, márpedig sokszor szoktam zenehallgatás közben netezni/dolgozni/fotókkal szórakozni. Ilyenkor aztán legtöbbször vagy a gépről hallgatok szinte élvezhetetlen minőségben zenét (amiről eddig nem tudtam, hogy az nekem úgy nem is annyira jó), vagy nem is hallgatok semmit.

Tegnap megelégeltem ezt, és áthelyeztem ezeket a bizonyos hangfalakat az íróasztalomra. Ez nettó 15 percembe telt. Ezután elégedetten leültem az asztalhoz és betettem valami random zenét, és akkor jött a nagy gondolat. (Közvetlenül a -márbocsánat- “b***ezk**jó” után).

Hogy mennyi olyan dolog lehet az életemben, amin csak egy nagyon kicsit kell változtatni, és a vállrándítós érzésből (kit érdekel, hogy szól-e a zene, vagy nem) valami olyan dolog lesz, ami örömet okoz. Hogy vajon hány “hangfalam” van, amit észre sem veszek, és kivetítve másokra is,  az emberek vajon miért nem dugják be a hangfalaikat? Kb. ugyanez az érzésem volt pár hónappal ezelőtt, amikor sikerült vennem 5 pár zoknit, és azóta nincs hétvége fele a reggelente előbukkanó “hol van már egy normális zokni???” probléma.

Nem is szeretném ezt a vicces kis elmélkedést tovább folytatni, hiszen a továbbiakra gondolom mindenki rá tud jönni magától is. Mindenesetre úgy megörültem ennek tegnap, hogy gondoltam ezzel megpróbálom feléleszteni a haldokló kis blogomat. Van itt még egyáltalán valaki? :)

Így a végére nem is lehet mást írni, csak azt, hogy: mindenki használja a hangfalait!

 

 

 

  • Facebook

Recept: A legjobb padlizsánkrém

padlizyán

Kép forrása: Pinterest.com

Lehet, hogy ez másnak nem a spanyol viasz, de én már rengeteg padlizsánkrém receptet kipróbáltam, de az ehetetlentől kezdve a “nem is olyan rossz”-ig minden lett, de AZ soha nem sikerült. Az, amit másoknál ettem (és hiába kértem ám el a receptet, itthon nekem már nem sikerült előállítanom azt az ízt -lehet, hogy padlizsánkrém antitálentum vagyok), vagy amit a kávézókban/pubokban lehet enni. Aztán kaptam apukámtól egy kis üveg padlizsánkrémet, amit kb 2,5 perc alatt fogyasztottunk el, és arra gondoltam, hogy minden félelmemet félretéve megpróbálkozom vele újra, és igen, ez az, most már én is tudok finom padlizsánkrémet készíteni…És ha én tudok, mindenki tud! A legnagyobb vicc az, hogy ez a legegyszerűbb recept, amit valaha láttam, lehet, hogy eddig mindig csak ilyen túlbonyolítottakkal találkoztam.

Na de akkor ennyi bevezető után a lényeg:

Hozzávalók:

  •  3 közepes padlizsán
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • 1 közeped fej vöröshagyma
  • 2-4 ek majonéz
  • bors
  • 1 nagyobb paradicsom
  • 1 ek olívaolaj (elhagyható)

Elkészítés:

A padlizsánokat előmelegített sütőben (a legmagasabb fokozaton – ez nálam 250 fok) egyben megsütjük. Ez kb 40-50 perc, de figyelni kell, amikor már kicsit égett és hólyagos a teteje, akkor jó. Ezután hagyjuk kihűlni, majd lehúzzuk a héját, és a padlizsánok belsejét egy tálban villával összenyomkodjuk. A Vöröshagymát apró kockákra vágjuk, a fokhagymát fokhagymanyomóval belenyomjuk a padlizsános tálba, majd a sóval,borssal, majonézzel (és az olívaolajjal) együtt botmixerrel összepépesítjük az egészet, Kóstolgassátok, mehet bele több/kevesebb majonéz, fokhagyma vagy hagyma is. Ha kész, a paradicsomot apró kis kockákra vágjuk és belekeverjük a krémbe. Ez már most nagyon finom, de kb. egy nap alatt a hűtőben teljesen összeérik.

Jó étvágyat!

  • Facebook

Már csak másfél hónap van a nyárból!

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én néha úgy érzem, hogy elszalad mellettem az idő. Ugyan most nekem jó sok van belőle, de emlékszem, tavaly nyár végén jöttem rá, hogy még egy csomó mindent nem csináltam, ami pedig nem hiányozhat egy nyárból sem. Ez persze mindenkinek más, és nem is kell nagy dolgokra gondolni, de azért érdemes 5 percet  egy kis tervezgetésre szánni, hiszen most van itt az ideje az éjszakai nagy sétálgatásoknak, borozgatásoknak, világmegváltásoknak, tóparton olvasgatásnak, satöbbinek. Most, hogy egy kicsit számot vetettem, rájöttem, hogy jó sok kis pipa van már a képzeletbeli listámon, aminek eléggé örülök:) Szóval elő a kis nyári bakancslistával, mert már csak párat alszunk, és itt a szeptember (ami remélem jóóó meleg szeptember lesz).

Néhány tipp (a nagy része Budapesthez kötött, de minden városban megvannak a hamburgerezős, hekkezős, sétálgatós helyek):

  • Munka utáni hazarohanás/máshova rohanás helyett fogjatok egy könyvet, és üljetek ki a közeli parkba olvasni.
  • Hekk a Rómain…priceless (na nem az íze miatt, inkább a
  •  hangulat a lényeg…palacsintából pedig jobb, ha csak kakaósat kértek.) BKV hajóval szuper kis hétköznapi randi lesz a dologból:)
  • Éjszakai séta a Budai Várban
  • Városi turistáskodás: Nem kell nyaralni menni ahhoz, hogy nevezetességeket nézz és helyi ételeket egyél mindenféle éttermekben. Nevezz ki egy napot valamelyik hétvégén, ez lesz a “nyaralós nap”, és vágj neki a városnak: kávézz/sütizz reggel egy cukrászdában, nézz meg egy kiállítást, ebédelj egy olyan helyen, amit már rég kinéztél, de valahogy sosem volt alkalom ott enni, satöbbi, satöbbi…
  • Barátokkal grillezés
  • Kis “biciklitúra” a Vári Cukrászdába: mivel 9-ig nyitva vannak, ez is lehet munka utáni program, és az ezerféle fagyi megér egy kis tekerést:)
  • Hétfőnként Budapest Rooftop Cinema! Az egyik legjobb dolog, ami egy hétfő estén történhet…:) Iszonyatosan hangulatos, és mivel korán érdemes érkezni (ha foglalsz helyet akkor is, ha nem, akkor meg főleg), elkaphatjátok a naplementét is a Corvintetőn. Hihetetlenül jó!
  • Szabadtéri koncertek
  • Barátnős fröccsözés/borozás
  • Ha még nem sokszor került elő a fényképezőgép, akkor vegyétek csak elő és kattintgassatok, olyan jó lesz később visszanézni!
3ce4377c2b21bf912bc022cd2de3e849

Forrás: Pinterest.com

Gondolom nektek is megvannak a kis “nyári rítusaitok” (nekem például az évi hekk a Rómain kötelező, de idén már megvolt), úgyhogy hajrá hölgyeim/uraim, le ne maradjunk itt szépen a nyárról! :)

 

  • Facebook

Az új kedvenc tésztasalátám: Sült paprikás-fetás-joghurtos tésztasaláta

Mindenki tudja, hogy az ilyen “semmi nincs itthon, és abból kellene valamit összedobni” dolgokból lesznek néha a legfinomabb ételek. Hát most is ez történt, szerintem ez a legjobb tésztasaláta ever. Aztán lehet, hogy pár hónap múlva megtalálom az új legjobbat, de most határozottan ez az!

Ami a hűtőmben volt (hétvégére elutazunk, és ilyenkor próbálunk előtte csak annyit vásárolni, amit megeszünk vagy le tudunk fagyasztani, mert aztán jól megromlanak és dobhatjuk ki a dolgokat, azt meg nem szeretjük…hát ez most kicsit túlságosan is sikerült:) ): 3 db fél kaliforniai paprika (ne nézzetek hülyének, 3 különböző színű, mert valamelyik nap quasedillát csináltam és abba FELTÉTLENÜL kellett…), feta sajt, olívabogyó, savanyúság, lekvár, ketchup, mustár meg ilyenek:)

Nagy rajongója vagyok a sült paprikának, tészta meg azért úgy általában mindig van itthon, úgyhogy elkezdtem sültpaprikás tészta recepteket keresni, de sokra nem jutottam (amit találtam sem tetszett igazán), ráadásul valami nagyon egyszerűt akartam, mivel így 30 fokban biztosan nem szerettem volna túl sok időt ezzel foglalkozni, úgyhogy megszületett az ötlet: tök egyszerű sültpaprikás-fetás tésztasaláta. Egyszerű is, hideg is, valószínűleg finom is….Annyit csaltam, hogy kiszaladtam a sarki boltba egy pohár joghurtért, de ez sem éppen a “különleges hozzávaló” kategóriába tartozik. Az elkészítési idő paprikasütéssel együtt kb 1 óra, anélkül 10 perc, mosogatással együtt 15.

Tehát a hozzávalók (2 személyre):

  • 2 db kaliforniai paprika 
  • 1 pohár joghurt
  • kb. 5-10 dkg feta sajt
  • kb. 250 g tészta (penne vagy orsó)
  • kis olívaolaj
  • bors

Elkészítés:

A paprikákat megmossuk, félbevágjuk és az előmelegített sütőbe betesszük 200-250 fokra. Akkor lesz jó, ha már hólyagos és égett a teteje. Ugye nekem most 3 színű volt, de persze elég egyféle is, viszont azt vettem észre, hogy a zöld hamarabb megsült, mint a többi. Ha megsült, vegyétek ki, hagyjátok egy kicsit lefedve (!) kihűlni, ezután simán le lehet húzni a héját. A tésztát megfőzzük, a fetát és a joghurtot összeturmixoljuk (amúgy ez isteni így magában is, azt hiszem ez lesz az új kedvenc mártogatósom is, viszont simán el tudok bele képzelni pl. kaprot, fokhagymát, stb). A paprikát felvágjuk csíkokra, majd ezt az egészet összekeverjük egy kis olívaolajjal, megszórjuk borssal, és kész is. A sóra viszont figyeljetek, én is kb. ösztönösen megsóznám, de ne, mert a feta alapból elég sós. (Ha rögtön akarjátok enni, akkor a tésztát egy kis hideg vizes locsolással le lehet hűteni, de szerintem jobb, ha kicsit összeérik a hűtőben pár óra alatt -bár egy kicsit nehéz kivárni, ez tény-.)

Remélem kipróbáljátok, tényleg zseniális, jó étvágyat!

  • Facebook

Lecsúszó cipzár trükkök

Gondolom mindenkinek ismerős a folyton lecsúszkáló cipzár esete, iszonyatosan idegesítő jelenség. Rengeteg ügyes kis megoldás van ez ellen, például a jóanyáinktól ismert “befőttesgumis” (befőttesgumit áthúzzuk a cipzár lyukán, és ezt beleakasztjuk a gombba, ez fent tartja a cipzárat. Egészen addig, míg a gumi ki nem nyúlik, utána nem csak a cipzár csúszik le, de még a színes befőttes gumi is kikandikálhat, gyönyörű…) vagy a “biztosítósűvel átszúrós” (a biztosítótűt átszúrjuk a cipzárkocsi alatt, miután felhúztuk. Sok szerencsét:) ).

Számomra új volt a neten talált kulcskarikás megoldás, viszont szerintem tökjó, a kulcskarika nem nyúlik ki, nem szúr, nem feltűnő, ráadásul nem kell egy-egy mosdólátogatás után 5 percet szórakozni vele. Ha valaki még nem ismerné, valahogy így néz ki:

DSC04021

Viszont mi a helyzet akkor, ha a cipzár valami miatt teljesen tönkre megy (például egy álmos reggelen óvatlanul próbálod magadra ráncigálni a nadrágot, ami pár hónappal ezelőtt még jó volt, viszont azóta felszedtél pár kilót/vagy a nadrág ÖSSZEMENT, így aztán a ráncigálás során a cipzár egy kecses mozdulat közben elszakad…..természetesen nem velem történt meg, valami Bridget Jones-szerű filmben láttam/barátnőmmel esett meg/kitalált, fiktív sztori az egész), és nem tudod kicserélni? Vagy alapból “furán áll” a cipzár, illetve a nadrágnak az a része, ahol a cipzár van (lásd: lenti kép)?

Na, hát ezeken gondolkoztam, és eszembe jutott, hogy esetleg patentet lehetne oda varrni, mert ez kb. 10 percet vesz igénybe, tartós és olcsó megoldás, tű meg cérna mindenhol van otthon, patent meg kapható még a hipermarketekben is, nem kell még rövidáruboltba sem menni érte. Még nem próbáltam ki,  de szerintem nem csak elromlott/furán álló esetekben lehet használni, hanem a lecsúszás-probléma megoldására is, hiszen “ott tartja” az anyagot, így nem tud lecsúszni a kocsi. (Vagy ha lecsúszik sem látszik….)

Tehát íme a trükk, remélem hasznát veszitek! :)

patent

  • Facebook

Rebarbarás-banános pite

Nahát, most láttam, milyen régen írtam receptet! Megpróbáltam magam visszafogni, hiszen ez nem egy khm “gasztroblognak” indult, de annyi jó recept van és annyira szívesen megosztanám mindet (mondjuk azonnal), de aztán arra gondoltam, hogy á, majd inkább írok mást, de a más meg sajnos sokszor elmarad. Na mindegy, nem erről szerettem volna elmélkedni, csak meglepődtem, milyen régen volt már…:) A lényeg viszont, hogy új szerelmem van: a rebarbara.

A kép forrása: http://mprunotto.com/prodotti/confettura-extra-di-rabarbaro/

A kép forrása: http://mprunotto.com/prodotti/confettura-extra-di-rabarbaro/

Lehet, hogy csak nekem ekkora újdonság ez a finomság, mert sokmindenkitől hallottam, hogy “régen a nagymamám sok rebarbarás sütit sütött”, de nekem új élmény volt, és ezzel új kedvenc savanyú-gyümölcsöm lett most, kiütve az egrest a trónról (persze nyersen még mindig az egres a nyerő).

Szóval van ez a gyümölcs (igazából zöldség), ami úgy néz ki, mint a zellerszár, csak piros. Az internet szerint akkor jó, ha az alja már pirosasodik, de felül még zöld. Egyelőre nem vagyok egy rebarbara-guru, úgyhogy elhiszem. :) Bizonyos források szerint meg kell hámozni, bizonyos források szerint nem, egy viszont biztos: a levele mérgező, úgyhogy azt mindenképpen távolítsátok el. Nálam a lustaság nyert, így nem hámoztam meg, és finom volt így is, ráadásul még élünk is, úgyhogy szerintem jó ez így is.

A pite tésztájához a receptet itt találjátok, ennél jobbat azóta sem találtam (na nem mintha kerestem volna), szerintem pont annyira puha és pont annyira omlós, amennyire egy pitetésztának lennie kell, de kísérletezzetek bátran.

A töltelékhez pedig a hozzávalók (ne haragudjatok, nem igazán méregettem…):

  • 3-4 szál rebarbara
  • sok cukor (kb 4-5 ek is lehetett….)
  • kis vanília aroma
  • kevés fahéj
  • kevés víz
  • 2-3 banán (vagy más édes gyümölcs, pl. eper, málna, stb.)

Tehát elkészítettem a pitetésztát amit aztán bedobtam a hűtőbe. A rebarbarát alaposan megmostam és kb fél-1 cms darabokra vágtam, majd egy lábasba tettem őket, alá egy kis (kb fél deci) vizet öntöttem. Mikor elkezdett főni az egész, megszórtam soksoksok cukorral (most így belegondolva biztos úgy is finom lett volna, ha kicsit karamellizálom előtte a cukrot, és erre dobom rá a rebarbarát. Na majd legközelebb:) ), rálöttyintettem egy kis vaníliaaromát, és egy kis fahéjat is, és megvártam amíg szépen megpuhul a rebarbara és összeáll ilyen lekvár-szerű valamivé. Közben folyamatosan kóstolgattam, ízesítettem, ezért nem tudom pontosan, miből mennyit raktam bele. Ha még nem ettetek ilyet, akkor lehet, hogy meglepő lesz, mennyire savanyú-fanyar az íze, én ekkor értettem meg, miért kell mellé valamilyen édes gyümölcs. De ha szeretitek az egrest, akkor ez is ízleni fog…:)

Miután ez elkészült, a tésztát kinyújtottam és betettem a piteformába, a banánt karikákra vágtam és a tésztára tettem a karikákat, és erre az egészre ráborítottam a rebarbarás “löttyöt”. A maradék tésztát rátettem a tetejére, és ment a sütőbe fél órára. Tényleg nagyon nagyon finom lett, próbáljátok ki!

Legközelebb kipróbálom a rebarbarát chutney formában is, találtam egy szuper receptet Fűszeres Eszternél:)

 

 

 

  • Facebook

Természetes levéltetű-killer

Ebben a bejegyzésben utaltam már arra, milyen a kapcsolatom a növényekkel: complicated. Én szeretem őket, de nagyon nem teszek azért, hogy együtt is maradjunk, ha meg igen, akkor sem túl hálásak. Meg ugye a macska. A macska is szereti a növényeket. Szétrágni, felborítani, a földet kikaparni/szétszórni, rossszabb esetben belepisilni/kakilni a cserépbe, ha megfelelő méretűnek találja. Szóval nálam nincsenek növények, sőt, a család férfi tagjai is már leszoktak azon jószokásukról, hogy esetleg néha vágott virággal kedveskedjenek (ezt persze a macskára fogják…itt jelezném, hogy vannak helyettesítő termékek! :) ).

Nyaranta megpróbálok fűszernövényeket tartani, ezeket általában megveszem valamelyik hipermarketben, majd jókat csodálkozom azon, hogy 1 hét alatt kipusztulnak. Persze most már tudom, hogy ezeket rögtön át kell ültetni (!), de ez sok évig okozott gondot. Idén elhatároztam, hogy ültetni fogok, és ha ez sem sikerül, akkor jöhet a szárított bazsalikom és petrezselyem. (Tegyük hozzá, hogy a növénynevelgető viszonyok nem túl jók, naponta kb 1 órát süt a belsőudvarba a nap, a lakásba szinte semennyit).

El is ültettünk mindent, pár héttel később megjöttek az első kis hajtások, aztán a többi is szépen sorban, örültem mint valami 3 éves a csírázó babnak a zsebkendőben, így éltünk mi, én meg a fűszernövények. Telt-múlt az idő, és egyszer csak azt veszem észre, hogy a mentát bizony valaki eszi aki nem én vagyok. Remek. Egy bizonyos szúnyogszerű fekete-fehér rovar rágcsálta, amit sem az interneten nem találtam meg, sem a piacon megkérdezett bácsi nem tudott beazonosítani. Aztán az idegen eredetű bogár hívta a levéltetű haverokat is, így aztán jókat bulizhattak az én növényeimen. El is könyveltem, hogy kész, itt a vég, alkalmatlan vagyok a növénytartásra, jöjjenek a szárított fűszerek, de azért egyrészt megkérdeztem a piacos bácsit, másrészt elkezdtem lelkesen keresgélni a neten. A mindenféle vegyszereket alapból kizártam, és két dolgot találtam, amiről aztán úgy gondoltam, hogy működhet:

- a bácsi által javasolt nikotinos permetet

- a neten talált cukros-ecetes-mosogatószeres/szappanos permetet

(Meg még olyanokat is találtam, hogy pl. ültessek mentát minden cserépbe, mert arra nem mennek rá….hát nekem először a mentát csócsálták meg, úgyhogy köszi.)

A nikotinos permet valahogy úgy készül, hogy csikkeket áztatunk vízbe, 1 hétig úgy hagyjuk, és mikor elkészült ez a csodaszer, felhigítjuk soksok vízzel, és ezzel permetezünk (bizonyos források szerint ebbe is mehet egy kis mosogatószer, csak a biztonság kedvéért). Nem tudom, kell-e magyaráznom, miért nem tetszett ez az alternatíva (mondjuk egy hét alatt szerintem konkrétan nem maradt volna egy levélvégem sem, amilyen tempóban ezek zabáltak), mindenesetre maradjunk annyiban, hogy nem ezt választottam. (Bár még mindig jobb, mint a vegyszeres megoldás!)

A másik ecetes-cukros-mosogatószeres dologgal is a mosogatószer volt a problémám. Persze megmosom, mielőtt megeszem, de rossz belegondolni, hogy azt a jókis mosogatószeres cuccot a kis fűszereim jól beszívták, én meg aztán jóízűen megeszegetem. Szóval arra gondoltam, első körben maradok az ecetnél és a cukornál. És (lekopogom) úgy tűnik, bevált! 2-3 hét alatt újra egyben vannak a levelek, bár nem mondom, hogy ezek a legszebb bazsalikomok-petrezselymek-satöbbik, de szerintem a tetveket legalább sikerült eltántorítanom.

A csodaszer:

  • 2 ek cukor
  • 2 ek ecet
  • fél liter víz

Ezeket keverjétek össze egy ilyen pár száz forintos spriccelős flakonban, és indulhat a támadás (én mint az őrült, első körben naponta többször fújkáltam, aztán csak naponta 2x, majd 1x, mostanra már egész jól lejöttem róla, úgyhogy olyan 2-3 naponta fújkálok).

  • Facebook

Időt ide, kéremszépen – vigyázat, megérkezett az első szenvedős bejegyzés!

Többször átgondoltam a dolgot az elmúlt évek során, többször próbáltam, újra és újra megpróbáltam priorizálni (szépszó), beosztani, elengedni dolgokat, de mindig csak arra jutok, hogy ez a 24 óra, amiből áll egy nap, ez semmire nem elég. Pedig nincsenek nagy igényeim, komolyan nincsenek. És figyelek is, legalábbis próbálok.

Például amikor munkát kerestem, az is egy szempont volt, hogy mellette legyen időm másra is, és van, határozottan van (akkor is, ha 8 órát vagyok bent, nem csak 4-et:) ), az meg a bónusz, hogy még élvezem is, amit ott csinálok. De ezen kívül, mikor hazajövök, szeretnék:

-pihenni

-edzeni

-főzni

-olvasni

-filmet/sorozatot nézni

-netezni (sokat.)

-fotózni, és a fotókat babrálni (ez milyen hülye szó:) )

-takarítani (oké ezt nem szeretnék, de rendetmegtisztaságot igen)

-varrni

-blogot írni

-teljesen elvetemült gondolat, de tanulni, pl nyelvet (most éppen olaszt, de változó)

-szociális életet élni, lassan hétköznap már beérem a virtuálissal is, de jobb lenne az offline szociális élet

-szeretném megvalósítani azt a kismillió ötletet, ami a fejemben van (és azt gondolom, hogy megvalósítható)

-egyéb (például 18-as karikás) dolgokat csinálni, de úgy, hogy nem vagyok hulla fáradt és nem alszok félig

És nem megy. Persze nem szeretném minden nap mindet csinálni, elég lenne mondjuk hetente 2-3x mindegyiket (átlag 2-3x, van, amit elég lenne 1x, van, amit meg többször:) ). És kezdem nagyon unni, hogy nem megy. Szerintem nincsenek óriás igényeim, egyelőre nincsenek állandó esti programjaim (mondjuk ezen is jó lenne változtatni, de majd ha meggazdagszom, jöhet a tánc- meg a nyelvtanfolyam), és hiszek benne, hogy sikerülhet, de ma azt hiszem egy kicsit el vagyok keseredve. Mit csináljak? Húzzak ki valamit? Lehetnék például dagadt disznó és nem kellene mozognom (de akkor nem is élnék 100 évig, pedig az a tervem), vagy élhetnénk koszbanrendetlenségben (ez nálam egyenlő az idegbetegséggel), vaaaagy ehetnénk egészségtelen/szar/drága dolgokat, és akkor nem kellene főzni, szóval lehetne mindenféle dolgot kihagyni, csak az a baj, hogy én ezeket mind szeretem csinálni. Igen, szeretek minden nap főzni. Szeretek mozogni. Még takarítani is egy kicsit. Ezt a blogot is szeretem, akkor is, ha alig írok ide, és alig olvassa valaki, olyan régen szerettem volna, és most van és tökjó. Ésígytovább. Olvasni pl. csak szerenék, ez sajnos a sornak eléggé a végén van.

Azt kellene valahogy megtanulnom, hogy hogyan lehet azt megcsinálni, hogy élvezzem a dolgokat, de úgy rendesen. Hülye nyilas vagyok, úgyhogy már alapból van bennem egy kis olyan dolog, hogy  türelmetlen vagyok, és már a következő dolgon agyalok, és azt várom, amit csinálok, azt meg hamar elunom, de komolyan nem lehet az, hogy x havonta pár napra rám jön az “elegem van, hogy nincs időm” hiszti. Mondjuk a többi napokon azért elég jól elvagyok:)

Csak ma mérges lettem, mert ezek a fent felsorolt dolgok még a nem elrugaszkodott dolgok közé tartoznak, és nem tudom, hogy az a rengeteg elrugaszkodottabb dolog megvalósul-e valaha ebben a rövid kis életemben. (Mikor fogok öregekotthonában önkénteskedni?; Mikor fogok megtanulni programozni, hogy saját magamnak megírhassam a remek kis táskaösszerakós programot, ami évek óta mozgatja a kis agyam, és ne kelljen a Pasimat nyaggatnom ezzel? -bár nem nyaggatom, mert még ott sem tartok, hogy rendesen kitaláljam-; Mikor olvasom el azt a soksoksok könyvet, amit szeretnék? Mikormikormikor?)

Szóval ez van most. Remélhetőleg holnapra kialszom (kialszom…haha, kedves időbarátom, na ez is például…) ezt a hisztit és újra úgy érzem magam, mint ezen a csodás képen a kutya (ezen amúgy akárhányszor olvasom el, mindig nagyon röhögök):

dog-cat-diary

 

Nemsokára hallhattok bimbózó kapcsolatomról a rebarbarával. Szexi lesz. (Meg most amúgy is menő a rebarbara.)

  • Facebook
This entry was posted in Lélek by .

Ne szórjuk a pénzt, vegyünk inkább hasznos dolgokat!

shopaholic-dealTök sokat lehet hallani/olvasni a tudatos vásárlásról, a spórolásról, és gondolom mindenki próbál odafigyelni a kiadásaira, de mégis azt veszem észre (főleg magamon), hogy még mindig hajlamos vagyok bedőlni a marketingnek… Hiába próbálok odafigyelni, hiába tudom, hogy erre vagy arra  nincs szükségem, néha mégis előfordul, hogy veszek valamit teljesen feleslegesen.

Erre például abból jöttem rá, hogy az elmúlt 3 hónapban nem dolgoztam, tehát fizetésem sem volt, így nagyon oda kellett figyelnem a kiadásokra. Nem mondom, hogy még soha nem volt ilyen, de azért mindig belefért egy felvidító-körömlakk vagy valami. Hát most nem fért bele. És tudjátok, mi történt? Semmi! (Bár nem állítom, hogy amint megkapom az első fizum, nem veszek egy szép pasztell színű körömlakkot, de erről majd  mindjárt.) A tusfürdő az egyetlen dolog, amit vennem kellett, minden másból rá kellett döbbennem, hogy kb. fél évre simán elegendő mennyiség van itthon.

Miért?

Mert nagyon fontos, hogy legyen szárazbőrre, extraszáraz bőrre, UV védelemmel ellátott, gyümölcsös, natúr illatú, feszesítő (és persze csillámos) testápolóm.

Fontos, hogy legyen samponom zsíros hajra, normál hajra, legyen ilyen hajpakolásom meg olyan hajpakolásom, és egyébként is volt a Müllerben beváltható 30%-os kupon a múltkor, és a sampon mellé adtak arckrémet is, amiből amúgy van nappali meg éjszakai, de azért kellett.

És a sort folytathatnám. Persze ezek költői túlzások voltak, nincs 5 féle testápolóm, de azért mindenből van tényleg még jó előre elegendő mennyiség.

Úgy gondolom, még nincs is akkora baj ezzel a sok cuccal, ha valóban elhasználjuk őket (sőt, még jól is jönnek, ha az ember 3 hónapig nem dolgozik:) ). Ezekkel szemben viszont van egy rakás sminkcuccom, amit az életben nem fogok elhasználni. És tegye fel a kezét, akinek nincs! És bizony, ezeket egyszer mind-mind megvettük, mert gyönyörűek, és mikor megvesszük, még nem is sejtjük, hogy kb. egyszer fogunk hozzájuk nyúlni, vagy mert pont akciósak voltak és “ennyiért nem lehet otthagyni”, vagy…Ok van rengeteg, de mégis úgy gondolom, érdemes lenne ezekre odafigyelni, főleg azért, mert ezek annyira feleslegesek, hogy az hihetetlen. Elköltjük rájuk a pénzt, egy ideig rakosgatjuk, majd ha már lejártak/beismertük, hogy sosem fogjuk használni, kidobjuk (ha ügyesek vagyunk, oda tudjuk adni valakinek, aki használja is), és így termelünk egy kis szemetet is, hurrá!

Nem gondolom, hogy teljesen “le kell állni” ezekkel. Én például imádom a körömlakkokat, van is egy rakás (azért még nem beteges mennyiség), használom is őket, és még sokáig fogom is (körömlakklemosóval tényleg remekül lehet őket higítani, ha már besűrűsödtek), ezért is írtam, hogy valószínűleg amint megkapom az első fizetésem, meglepem magam eggyel. Viszont remélhetőleg ez a pár hónap sikeresen ráébresztett arra, hogy sokkal jobban odafigyeljek ezekre a kiadásokra, és ne vegyem meg az akciós x-edik testápolót, dúsító sampont (amikor amúgy semmi bajom a hajammal, de olyan szép csillivilli flakonban van és hát kinek ne kellene a dúsabb haj…), hab állagú pirosítót, satöbbit, ugyanis semmilyen hiányérzetem nem volt az elmúlt pár hónapban, de tényleg semmilyen. Viszont amikor bemegyek a DM-be, a Müllerbe, egyéb drogériába, rögtön elkapnak a szép színes állványok, a plakátokon gyönyörű csajok, a mindent megígérő feliratok…

Tegnap például (innen jött az ötlet a bejegyzésre), pakolásztam a fürdőszobában, és találtam egy sminklemosót, amint kb. 3 éve vettem, ezért már lejárt, így kidobtam. A legelső gondolatom az volt, hogy “na majd legközelebb veszek egyet”. A második pedig az, hogy és mégis MINEK? 3 év alatt nem használtam el és valószínűleg másikat sem használnék, ugyanis alig sminkelek, és azt a minimál sminket, amit magamra teszek, simán lemosom vízzel, ahogy azt eddig is tettem. Ha véletlenül erősebben sminkelek, akkor tök jól használhatom az arckrémet arra, hogy egy vattapamaccsal leszedjem.  Szóval tulajdonképpen azért volt itthon, mert elhittem, hogy a sminket a sminklemosóval mossuk le. Rendben, nekem nem kifejezetten problémás a bőröm, és elhiszem, hogy van, akinek szüksége van a sminklemosóra, meg ilyen arctonika és olyan hidratáló krémre (arra pl. nekem is), de érdemes lehet elgondolkodni, hogy valójában mire lehet szükségünk…Aztán elgondolkoztam, hogy mik azok a termékek, amiket feleslegesen szerzek be (szerencsére ezen kívül nem is találtam mást), és mik azok, amiket ügyesen nem szerzek be. Ilyen például a borotvahab, amit soha nem használtam (egyébként elég lusta vagyok mindenre külön dolgot használni), sokkal egyszerűbb (és olcsóbb) megoldani tusfürdővel a dolgot.

A másik dolog, amivel szerintem sok pénzt elszórunk, az az, hogy nem figyelünk oda arra, mit hol veszünk meg. Én például legszívesebben elsírnám magam, amikor a Pasim a borotvahabot, dezodort, akármit meg akarja venni a Sparban, amikor az 5 méterre levő DM-ben már egy kicsit olcsóbb, a 150 méterre levő kiskínaiboltban pedig már sokkalsokkal olcsóbb. Érdemes odafigyelni erre is, az akciókra is (sőt! ilyenkor megéri többet is venni), meg arra, hogy a nagyobb kiszerelések szinte mindig sokkal jobban megérik, ha ilyen általános “mindig kell” dologról van szó. Ez nem csak a kozmetikai/higiéniai/egészségügyi dolgokra vonatkoznak, hanem az élelmiszerekre is, na de ez már egy másik bejegyzés lenne…

Egyébként vicces, azt figyeltem meg a baráti körömben és az eddigi tapasztalataim alapján, hogy a pasik inkább ezzel az utóbbival szórják a pénzt, mert nem igazán akarnak vagy tudnak ezekre odafigyelni, míg a csajok az ilyenekre szinte ösztönösen odafigyelnek (egyébként is kell a pénz a felesleges sminkcuccokra), viszont a bejegyzés elején leírtakra nagyon nem. Nem szeretnék általánosítani, nem biztos, hogy ez ilyen tipikus pasi-csaj dolog, de azért erős a gyanúm, hogy ez  nagyon sokszor így van.

Sokat segíthet, ha olyan szempontból is megvizsgáljuk a dolgot, hogy elfogadjuk, milyenek vagyunk. Na, ez most furán hangzik, de példának itt a személyes tapasztalatom, így könnyebb megérteni:

Van egy olyan érzésem, hogy nem csak azért van 23 féle különböző szemhéjpúderem, mert szépen nézett ki az állványon, hanem például azért is, mert mindig is szerettem volna olyan lány lenni, aki ügyesen ki tudja festeni a szemét, nem sajnálja erre az időt, és még jól is áll neki. Namármost sem nem tudom ügyesen kifesteni a szemem (ezen mondjuk lehetne segíteni), sem nem szánom rá az időt, és nem állítom, hogy nem áll jól (ha ügyesen meg lenne csinálva, biztos jól állna), de én mindig szebbnek látom magam, ha inkább csak szempillaspirál és vmi natúr-aranyoscsillámos szemhéjpúder van a szememen, és a smink hangsúlyosabb része inkább a számra kerül. Ezeken felül ráadásul kényelmetlenül is érzem magam egy hangsúlyos szemfestéssel a fejemen, ami nem hiszem, hogy jót tesz a szépségemnek…:)

Olyan lány is szeretnék lenni, aki odafigyel arra, hogy épp milyen testápolót használ, és nem csak 1 perc alatt magára keni és türelmetlenül várja, hogy beszívódjon. De nem vagyok ilyen lány, tehát bőven elég egy féle testápoló.

És még sorolhatnám….A helyzet viszont az, hogy nincs semmi baj például azzal, hogy nem szeretem festeni a szemem (ugyanúgy ahogy azzal sem, ha valaki egyáltalán nem szeret vagy éppen nagyon szeret sminkelni) . A baj azzal van, hogy nem csak a marketing és csillivilli polcok hatnak ránk, hanem az is (oké, ez is valamennyire marketing hatás, nem magamtól találtam ki ezeknek a saját magammal szembeni elvárásoknak egy jó részét), hogy mi saját magunk mennyire vagyunk tisztában/mennyire akarunk tisztában lenni a szokásainkkal. Persze nekem is meg kellett vennem egy pár szemhéjpúdert, hogy erre rájöjjek, de ha most emiatt valaki legközelebb elgondolkozik a rubinvörös rúzs megvásárlása előtt azon, hogy megvegye-e annak tudatában is, hogy sem a meggypiros árnyalatot, sem pedig a vérvörös már otthon meglévő árnyalatot nem használta az utóbbi 2 évben, már megérte ezt mind leírni.

Tényleg nagyon nehéz szupertudatos fogyasztónak lenni, hiszen mindenhonnan ömlik ránk a tudjukmi, és tényleg jól esik a lelkünknek néha egy-egy ilyen felesleges dolog megvásárlása, de azért próbáljunk meg odafigyelni, így pénzünk és helyünk is több marad, és nem termelünk feleslegesen szemetet sem (a csúnyagonosz multikról meg még szó sem esett, de ne aggódjatok, nem is fog:) ).

  • Facebook