Rebarbarás-banános pite

Nahát, most láttam, milyen régen írtam receptet! Megpróbáltam magam visszafogni, hiszen ez nem egy khm “gasztroblognak” indult, de annyi jó recept van és annyira szívesen megosztanám mindet (mondjuk azonnal), de aztán arra gondoltam, hogy á, majd inkább írok mást, de a más meg sajnos sokszor elmarad. Na mindegy, nem erről szerettem volna elmélkedni, csak meglepődtem, milyen régen volt már…:) A lényeg viszont, hogy új szerelmem van: a rebarbara.

A kép forrása: http://mprunotto.com/prodotti/confettura-extra-di-rabarbaro/

A kép forrása: http://mprunotto.com/prodotti/confettura-extra-di-rabarbaro/

Lehet, hogy csak nekem ekkora újdonság ez a finomság, mert sokmindenkitől hallottam, hogy “régen a nagymamám sok rebarbarás sütit sütött”, de nekem új élmény volt, és ezzel új kedvenc savanyú-gyümölcsöm lett most, kiütve az egrest a trónról (persze nyersen még mindig az egres a nyerő).

Szóval van ez a gyümölcs (igazából zöldség), ami úgy néz ki, mint a zellerszár, csak piros. Az internet szerint akkor jó, ha az alja már pirosasodik, de felül még zöld. Egyelőre nem vagyok egy rebarbara-guru, úgyhogy elhiszem. :) Bizonyos források szerint meg kell hámozni, bizonyos források szerint nem, egy viszont biztos: a levele mérgező, úgyhogy azt mindenképpen távolítsátok el. Nálam a lustaság nyert, így nem hámoztam meg, és finom volt így is, ráadásul még élünk is, úgyhogy szerintem jó ez így is.

A pite tésztájához a receptet itt találjátok, ennél jobbat azóta sem találtam (na nem mintha kerestem volna), szerintem pont annyira puha és pont annyira omlós, amennyire egy pitetésztának lennie kell, de kísérletezzetek bátran.

A töltelékhez pedig a hozzávalók (ne haragudjatok, nem igazán méregettem…):

  • 3-4 szál rebarbara
  • sok cukor (kb 4-5 ek is lehetett….)
  • kis vanília aroma
  • kevés fahéj
  • kevés víz
  • 2-3 banán (vagy más édes gyümölcs, pl. eper, málna, stb.)

Tehát elkészítettem a pitetésztát amit aztán bedobtam a hűtőbe. A rebarbarát alaposan megmostam és kb fél-1 cms darabokra vágtam, majd egy lábasba tettem őket, alá egy kis (kb fél deci) vizet öntöttem. Mikor elkezdett főni az egész, megszórtam soksoksok cukorral (most így belegondolva biztos úgy is finom lett volna, ha kicsit karamellizálom előtte a cukrot, és erre dobom rá a rebarbarát. Na majd legközelebb:) ), rálöttyintettem egy kis vaníliaaromát, és egy kis fahéjat is, és megvártam amíg szépen megpuhul a rebarbara és összeáll ilyen lekvár-szerű valamivé. Közben folyamatosan kóstolgattam, ízesítettem, ezért nem tudom pontosan, miből mennyit raktam bele. Ha még nem ettetek ilyet, akkor lehet, hogy meglepő lesz, mennyire savanyú-fanyar az íze, én ekkor értettem meg, miért kell mellé valamilyen édes gyümölcs. De ha szeretitek az egrest, akkor ez is ízleni fog…:)

Miután ez elkészült, a tésztát kinyújtottam és betettem a piteformába, a banánt karikákra vágtam és a tésztára tettem a karikákat, és erre az egészre ráborítottam a rebarbarás “löttyöt”. A maradék tésztát rátettem a tetejére, és ment a sütőbe fél órára. Tényleg nagyon nagyon finom lett, próbáljátok ki!

Legközelebb kipróbálom a rebarbarát chutney formában is, találtam egy szuper receptet Fűszeres Eszternél:)

 

 

 

  • Facebook

Természetes levéltetű-killer

Ebben a bejegyzésben utaltam már arra, milyen a kapcsolatom a növényekkel: complicated. Én szeretem őket, de nagyon nem teszek azért, hogy együtt is maradjunk, ha meg igen, akkor sem túl hálásak. Meg ugye a macska. A macska is szereti a növényeket. Szétrágni, felborítani, a földet kikaparni/szétszórni, rossszabb esetben belepisilni/kakilni a cserépbe, ha megfelelő méretűnek találja. Szóval nálam nincsenek növények, sőt, a család férfi tagjai is már leszoktak azon jószokásukról, hogy esetleg néha vágott virággal kedveskedjenek (ezt persze a macskára fogják…itt jelezném, hogy vannak helyettesítő termékek! :) ).

Nyaranta megpróbálok fűszernövényeket tartani, ezeket általában megveszem valamelyik hipermarketben, majd jókat csodálkozom azon, hogy 1 hét alatt kipusztulnak. Persze most már tudom, hogy ezeket rögtön át kell ültetni (!), de ez sok évig okozott gondot. Idén elhatároztam, hogy ültetni fogok, és ha ez sem sikerül, akkor jöhet a szárított bazsalikom és petrezselyem. (Tegyük hozzá, hogy a növénynevelgető viszonyok nem túl jók, naponta kb 1 órát süt a belsőudvarba a nap, a lakásba szinte semennyit).

El is ültettünk mindent, pár héttel később megjöttek az első kis hajtások, aztán a többi is szépen sorban, örültem mint valami 3 éves a csírázó babnak a zsebkendőben, így éltünk mi, én meg a fűszernövények. Telt-múlt az idő, és egyszer csak azt veszem észre, hogy a mentát bizony valaki eszi aki nem én vagyok. Remek. Egy bizonyos szúnyogszerű fekete-fehér rovar rágcsálta, amit sem az interneten nem találtam meg, sem a piacon megkérdezett bácsi nem tudott beazonosítani. Aztán az idegen eredetű bogár hívta a levéltetű haverokat is, így aztán jókat bulizhattak az én növényeimen. El is könyveltem, hogy kész, itt a vég, alkalmatlan vagyok a növénytartásra, jöjjenek a szárított fűszerek, de azért egyrészt megkérdeztem a piacos bácsit, másrészt elkezdtem lelkesen keresgélni a neten. A mindenféle vegyszereket alapból kizártam, és két dolgot találtam, amiről aztán úgy gondoltam, hogy működhet:

- a bácsi által javasolt nikotinos permetet

- a neten talált cukros-ecetes-mosogatószeres/szappanos permetet

(Meg még olyanokat is találtam, hogy pl. ültessek mentát minden cserépbe, mert arra nem mennek rá….hát nekem először a mentát csócsálták meg, úgyhogy köszi.)

A nikotinos permet valahogy úgy készül, hogy csikkeket áztatunk vízbe, 1 hétig úgy hagyjuk, és mikor elkészült ez a csodaszer, felhigítjuk soksok vízzel, és ezzel permetezünk (bizonyos források szerint ebbe is mehet egy kis mosogatószer, csak a biztonság kedvéért). Nem tudom, kell-e magyaráznom, miért nem tetszett ez az alternatíva (mondjuk egy hét alatt szerintem konkrétan nem maradt volna egy levélvégem sem, amilyen tempóban ezek zabáltak), mindenesetre maradjunk annyiban, hogy nem ezt választottam. (Bár még mindig jobb, mint a vegyszeres megoldás!)

A másik ecetes-cukros-mosogatószeres dologgal is a mosogatószer volt a problémám. Persze megmosom, mielőtt megeszem, de rossz belegondolni, hogy azt a jókis mosogatószeres cuccot a kis fűszereim jól beszívták, én meg aztán jóízűen megeszegetem. Szóval arra gondoltam, első körben maradok az ecetnél és a cukornál. És (lekopogom) úgy tűnik, bevált! 2-3 hét alatt újra egyben vannak a levelek, bár nem mondom, hogy ezek a legszebb bazsalikomok-petrezselymek-satöbbik, de szerintem a tetveket legalább sikerült eltántorítanom.

A csodaszer:

  • 2 ek cukor
  • 2 ek ecet
  • fél liter víz

Ezeket keverjétek össze egy ilyen pár száz forintos spriccelős flakonban, és indulhat a támadás (én mint az őrült, első körben naponta többször fújkáltam, aztán csak naponta 2x, majd 1x, mostanra már egész jól lejöttem róla, úgyhogy olyan 2-3 naponta fújkálok).

  • Facebook

Időt ide, kéremszépen – vigyázat, megérkezett az első szenvedős bejegyzés!

Többször átgondoltam a dolgot az elmúlt évek során, többször próbáltam, újra és újra megpróbáltam priorizálni (szépszó), beosztani, elengedni dolgokat, de mindig csak arra jutok, hogy ez a 24 óra, amiből áll egy nap, ez semmire nem elég. Pedig nincsenek nagy igényeim, komolyan nincsenek. És figyelek is, legalábbis próbálok.

Például amikor munkát kerestem, az is egy szempont volt, hogy mellette legyen időm másra is, és van, határozottan van (akkor is, ha 8 órát vagyok bent, nem csak 4-et:) ), az meg a bónusz, hogy még élvezem is, amit ott csinálok. De ezen kívül, mikor hazajövök, szeretnék:

-pihenni

-edzeni

-főzni

-olvasni

-filmet/sorozatot nézni

-netezni (sokat.)

-fotózni, és a fotókat babrálni (ez milyen hülye szó:) )

-takarítani (oké ezt nem szeretnék, de rendetmegtisztaságot igen)

-varrni

-blogot írni

-teljesen elvetemült gondolat, de tanulni, pl nyelvet (most éppen olaszt, de változó)

-szociális életet élni, lassan hétköznap már beérem a virtuálissal is, de jobb lenne az offline szociális élet

-szeretném megvalósítani azt a kismillió ötletet, ami a fejemben van (és azt gondolom, hogy megvalósítható)

-egyéb (például 18-as karikás) dolgokat csinálni, de úgy, hogy nem vagyok hulla fáradt és nem alszok félig

És nem megy. Persze nem szeretném minden nap mindet csinálni, elég lenne mondjuk hetente 2-3x mindegyiket (átlag 2-3x, van, amit elég lenne 1x, van, amit meg többször:) ). És kezdem nagyon unni, hogy nem megy. Szerintem nincsenek óriás igényeim, egyelőre nincsenek állandó esti programjaim (mondjuk ezen is jó lenne változtatni, de majd ha meggazdagszom, jöhet a tánc- meg a nyelvtanfolyam), és hiszek benne, hogy sikerülhet, de ma azt hiszem egy kicsit el vagyok keseredve. Mit csináljak? Húzzak ki valamit? Lehetnék például dagadt disznó és nem kellene mozognom (de akkor nem is élnék 100 évig, pedig az a tervem), vagy élhetnénk koszbanrendetlenségben (ez nálam egyenlő az idegbetegséggel), vaaaagy ehetnénk egészségtelen/szar/drága dolgokat, és akkor nem kellene főzni, szóval lehetne mindenféle dolgot kihagyni, csak az a baj, hogy én ezeket mind szeretem csinálni. Igen, szeretek minden nap főzni. Szeretek mozogni. Még takarítani is egy kicsit. Ezt a blogot is szeretem, akkor is, ha alig írok ide, és alig olvassa valaki, olyan régen szerettem volna, és most van és tökjó. Ésígytovább. Olvasni pl. csak szerenék, ez sajnos a sornak eléggé a végén van.

Azt kellene valahogy megtanulnom, hogy hogyan lehet azt megcsinálni, hogy élvezzem a dolgokat, de úgy rendesen. Hülye nyilas vagyok, úgyhogy már alapból van bennem egy kis olyan dolog, hogy  türelmetlen vagyok, és már a következő dolgon agyalok, és azt várom, amit csinálok, azt meg hamar elunom, de komolyan nem lehet az, hogy x havonta pár napra rám jön az “elegem van, hogy nincs időm” hiszti. Mondjuk a többi napokon azért elég jól elvagyok:)

Csak ma mérges lettem, mert ezek a fent felsorolt dolgok még a nem elrugaszkodott dolgok közé tartoznak, és nem tudom, hogy az a rengeteg elrugaszkodottabb dolog megvalósul-e valaha ebben a rövid kis életemben. (Mikor fogok öregekotthonában önkénteskedni?; Mikor fogok megtanulni programozni, hogy saját magamnak megírhassam a remek kis táskaösszerakós programot, ami évek óta mozgatja a kis agyam, és ne kelljen a Pasimat nyaggatnom ezzel? -bár nem nyaggatom, mert még ott sem tartok, hogy rendesen kitaláljam-; Mikor olvasom el azt a soksoksok könyvet, amit szeretnék? Mikormikormikor?)

Szóval ez van most. Remélhetőleg holnapra kialszom (kialszom…haha, kedves időbarátom, na ez is például…) ezt a hisztit és újra úgy érzem magam, mint ezen a csodás képen a kutya (ezen amúgy akárhányszor olvasom el, mindig nagyon röhögök):

dog-cat-diary

 

Nemsokára hallhattok bimbózó kapcsolatomról a rebarbarával. Szexi lesz. (Meg most amúgy is menő a rebarbara.)

  • Facebook
This entry was posted in Lélek by .

Életjel és egy kis filmajánló

Jól eltűntem, de van rá magyarázatom: újra dolgozom, igaz, csak 4 órában, de múlt héten a hajnali kelés eléggé fájt (már kezdem megszokni, nem lesz gond:) ), ezért kicsit zombi-üzemmódban működtem. Viszont van egy csomó bejegyzés-ötletem, már csak meg kell őket írni…:)

Viszont a nagy fáradtságnak és az esős időnek köszönhetően (tudom, hogy nem sokan vagyunk így, de én nagyon szeretem ezt az időt, ha épp hazafele jövök, még megázni is szeretek) megnéztem pár filmet az utóbbi időben, amik közül most ajánlok is nektek kettőt. Aztán majd egyszer befejezem a Leonardo DiCaprios filmajánló sorozatot is…

Tehát a filmek:

Coco Chanel (francia életrajzi filmdráma, 2009)

audrey-tautou-coco-chanel1252199987

Imádom a francia filmeket, imádom Audrey Tatout (bár a Drágaságom című film szerintem borzalmas), és jelentem, most már Coco Chanelt is imádom. A film bemutatja, hogyan lesz a kis árvaházi Gabrielleből kávéházi énekesnő, szerelmes nő, majd később Coco Chanel, milyen külső és belső harcokat kell megvívnia, milyen falakat kell ledöntenie….Audrey Tatou zseniális, mint mindig, a film hangulata teljesen beszippant, és hát a ruhák…Na! Tessék megnézni. :) Nem mondanám kifejezetten csajos filmnek, de azért azt ne várjátok, hogy a pasik is odalegyenek érte…

Tortilla leves (amerikai vígjáték, 2009) (Megnézhető a youtube-on teljes hosszában, magyarul!)

Tortilla-leves

Ez szerintem tipikusan esős időben bekuckózós film. Nincs nagyon komoly mondanivalója, inkább egy kis egyszerű, megmosolyogtató és nagyon nagyon hangulatos film, viszont aki szereti a “főzős filmeket”, annak erősen ajánlott. Megint kölcsönveszem a Port.hu-s leírást:

“Martin Naranjo (Hector Elizondo) mesterszakács elégedetten kezdi nyugdíjas éveit. Özvegyen maradt, de megszokta, viszont rég elvesztette az ízlelés képességét. A Naranjo-család feje azonban szívesen főz csodás étkeket szép lányai számára. Meg akarja állítani az időt, de a lányok már saját élet után vágyódnak. Maribel (Tamara Mello) egyetemista még, de elege van a szingliségből. Carmen (Jacqueline Obradors) karrierista nő, folyton számonkéri barátjától viselkedését. A csendes alkatú Leticia (Elizabeth Peňa) úgy érzi, leszámolt már illúzióival, mégis úgy érzi, hogy folyton hiányzik valami az életéből. A lányok nyugalmát is felkavarja, mikor édesapjuk szerelemre lobban egy csinos elvált nő iránt. Egyre pompásabb ételek készülnek a házban. A boldogság receptjéhez pedig még néhány váratlan dolog is szükségeltetik…”

Tényleg nagyon kedves aranyos film, és szuper, hogy meg lehet nézni a youtubeon itt.

  • Facebook