Kreatív: Fessünk falat!

Úgy kezdődött a dolog, hogy összeköltöztünk a Pasimmal, és lett egy hosszú-keskeny hálószobánk, csúnya, lefestendő fallal meg össze nem illő bútorokkal. Tehát falat festeni mindenképpen kellett, szerettünk volna valami színt is, de az egészet nem szerettük volna színesre festeni, mivel tényleg így is elég kicsi és sötét szobácska, az élénk szín pedig még jobban összenyomta volna. Így aztán egy fal lett szép zöld. De valami hiányzott, túl sok lehetőségünk nem volt, mivel a szép zöld falhoz bútort nagyon nem tudtunk tenni, mert akkor kicsit nehézkes lett volna megközelíteni az ágyat, így jött az ötlet, hogy vannak ezek a csodás falimatricák, dobjuk fel azzal! Meg is néztük gyorsan, hogy honnan szerezhetnénk és milyenek vannak, majd enyhe szívrohamot kaptunk az árak láttán…Tényleg nagyon csodásak, de abban a méretben, amiben nekünk kellett volna, nem úsztuk volna meg 15-20000 ft alatt, és az még csak egy matrica… Mivel nem túl bonyolult mintát szerettem volna (konkrétan egy kandelábert -bizony, ez a neve-), gondoltam ráfestem én, mi baj lehet, legfeljebb lefestjük a falat újra, úgyis belejöttünk már…Így hát ismételten tettünk egy romantikus sétát az OBI-ba (szerintem már lassan felismernek minket), vettünk fekete festéket és újabb ecsetet összesen kb. 900 ft-ért, és ma neki is estem…Lássuk, hogyan! (A képek kattintásra megnőnek!)

Adott a fal (miért ne lenne a kellős közepén egy konnektor, persze…):

DSC03445

Kellékek:

  • ecset
  • falfesték
  • újságpapír, cellux, grafitceruza, és valami kis edény, amibe a festéket tudjátok rakni

Először is kerestem egy képet a neten, amiből ki tudtam indulni. Találtam is egy kb 5*1cm-set… Sebaj! Szépen összeragasztgattam az újságpapírokat, hogy akkora legyen, amekkora mintát szeretnék, így:

DSC03447

(Félreértések elkerülése végett macska NEM KELL a festéshez, sőt, jobb ha nem tartózkodik a közelben…De Lajos mindenképpen szerepelni akart.)

Mivel szimmetrikus a minta, félbehajtottam hosszában az így kapott papírcsíkot (persze ha valakinek van zsírpapírja vagy bármilyen más alkalmas papírja, annak nem kell szórakoznia az újságpapírok összeragasztásával), és rárajzoltam a minta egyik felét a kép alapján, amit találtam, majd szépen kivágtam. Később persze a falon lehet korrigálni mindent, ha most kicsit mondjuk vékonyabb egy rész, mint szeretnétek, nem gond, meg egyébként is a falon fog jól látszódni.

Így nézett ez ki:

kivágás

Ezek után fogtam a kivágott lámpácskám és felragasztottam a falra celluxszal/szigetelőszalaggal:

DSC03451

Majd ezt körberajzoltam grafitceruzával (utána radírral simán lejön!), és jöhetett a legnagyobb móka, a festés. Nem mondanám magam sem ügyetlennek, sem hűdenagyon ügyesnek, szóval nem állítom, hogy nyugodtan bárki fogjon bele, de azért nem is kell hozzá Picassonak lenni! Annyi trükk van benne, hogy mivel a fal nem teljesen sima, ezért a széleket határozott mozdulattal, erősen rányomva kell festeni kicsit vékonyabb ecsettel. És az eredmény:

DSC03453

(Igenigen, a konnektort ki kellene cserélni feketére és akkor lenne igazán csodás.)

Természetesen nem szentírás, amit írtam, ha bátrabbak vagytok, lehet ezt sablon nélkül is, meg persze ez egy egyszerűbb, szimmetrikus minta, bonyolultabbat én már nem mernék (mivel én vagyok az a lány akinek a múltkor a cserepeknél még a felhőkkel is meggyűlt a baja…), de a lényeg: nyugodtan fessetek a falra! Könnyű, olcsó és nagyon  nagyon jól néz ki:) Ráadásul az egész kb. másfél óra alatt meg volt, úgyhogy még csak napokat sem kell rá áldozni (nem úgy, mint az egész szoba kifestésére).

Azt még elárulom, hogy a lámpa ötlete onnan jött, hogy tényleg szerettük volna költséghatékonyan feldobni a szobát valamivel, mivel új bútorokat nem szeretnénk most venni, de gondoltuk, hogy valami koncepció azért mégis kellene, így ehhez hasonló lett a kis ágy feletti lámpánk is. Ezzel a kettővel együtt pedig szerintem nagyon hangulatos kis szoba lett belőle (legalábbis ez a része:) ), íme:

DSC03455

(Egyébként a párnák színének élőben több köze van a fal színéhez, mint a képen). Szóval legyetek bátrak, engedjétek el a fantáziátokat, tényleg nem kell sok idő/energia/pénz ahhoz, hogy feldobjátok egy kicsit a lakást!

  • Facebook

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>