Recept: Szuperzseniális egyszerű körtés saláta

DSC03387-2

Először is, alig várom, hogy még tovább világos legyen, és tudjak szép képeket készíteni, mert ilyenkor mindig bosszankodok, hogy nem tudom igazán megmutatni, amit szeretnék. Na de majd…:)

Másodszor pedig beszéljünk erről a salátáról! Az történt a múlt héten, hogy bizonyos okok miatt (amely okokról 2 napja írok egy bejegyzést, de csak nem akar összejönni…) kevés időnk volt főzni (sőt, enni is), és valamelyik nap a Pasim olyan salátát rendelt ebédre, amiről azóta is ódákat zeng. Arra gondoltunk, megpróbáljuk reprodukálni a dolgot, hiszen elég egyszerűnek tűnt, és kiderült, hogy bizony az is. Először megnéztem pár körtés saláta receptet, aztán igazából nem volt türelmem tovább keresni az igazit, úgyhogy összedobáltuk azt a pár hozzávalót, amire emlékezett, gondoltuk, hogy majd úgyis kiderül, milyen íz hiányzik belőle esetleg. Hát nem hiányzott belőle semmi, ez így , ilyen egyszerűen tökéletes. :)

Hozzávalók:

  • saláta (én ilyen boltban kapható saláta-keveréket használtam, szerintem jó lehet a madársaláta, a jégsaláta, vagy a rukkola is. A fejes salátát valamiért nem tudom elképzelni, de ki lehet próbálni azzal is.)
  • balzsamecet (kihagyni nem ér!)
  • durvára darált mogyoró
  • körte
  • bors
  • olívaolaj

Elkészítés:

A salátát beletesszük egy tálba, meglocsoljuk egy kis balzsamecettel, rászórjuk a mogyorót, öntünk rá egy kis olívaolajat. Ezt hagyjuk állni amíg elkészítjük a körtét: vékony szeletekre vágjuk és egy nagyon kevés olívaolajon kicsit megpirítjuk és egy kevés borsot szórunk rá. Ezeket a szeleteket ezután rátesszük a salátánkra és kész is! Még a körtéket is meg lehet locsolni a balzsamecettel, ha szeretitek. Én eddig nem voltam nagy zöldsaláta-rajongó (szeretem ugyan őket, de magamtól nem nagyon szoktam készíteni), viszont ez most nagyon meghozta a kedvem hozzájuk.:)  Szerintem érdemes lehet kipróbálni mogyoró helyett dióval is.

Jó étvágyat!

  • Facebook

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>